Napjaink
 |
Régóta
nem írtam. S nemcsak, hogy nem írtam, a blogbejegyzéseimet
ideiglenes jelleggel zárttá tettem. Úgy gondoltam, bizonyos
köröket a nyilvánosság zavar, azonban kaptam további
próbatételeket, melyek megtétele nem csak a mi kezünkben vannak.
Sőt... Hiszem, hogy minden ború felett ott a szép kék ég, s
valóban, mindenki akkora mértékű terhet kap, amellyel képes
megbirkózni.
Azonban
szabadon tanuló életmódunk továbbra sem szűnt meg létezni.
Továbbra is sokféle tevékenységet végzünk (a mindennapi
feladatainkon túl): kirándulunk, biciklizünk, korcsolyázunk,
lovagolunk, úszunk, futunk, könyvtárba járunk, origamizunk,
befőzünk, kertészkedünk, varrunk stb.
Ami
azóta történt: B-vel a ruházkodás, öltözködés nagyon nehezen
ment; mióta rájöttem, nem mindegy neki, mit vesz fel, azóta
javult a helyzet. Igaz, most a döntés idejének növekedése
okozta, okozza számomra a kihívást (meg amikor nem átnézéssel,
hanem konkrét kirámolással választja ki a számára alkalmas ruhát, ráadásul legtöbbször a
legutolsó vagy azelőtti darab a megfelelő számára /éljen a
minimalizmus!/), azonban mindig is szerettem a kihívást, ráadásul
sokszor azzal öntöm magamba a lelket, hogy az idő olyan hamar
eltelik, így igyekszünk a kapcsolatokon dolgozni, valamint a
helyzeteket simítani.
Zs
kreativitása kisebb korában is már megmutatkozott, ami egyre
jobban fejlődik. Leginkább akkor csodálkoztam, amikor saját
tervezésű párnát készített. Most is, miközben ezt a bejegyzést
írom, gombból, strasszból és egyéb anyagokból kutyát készít
(a táska-csatt orrát már felvarrta, a gomb-szemei pedig épp
varrás alatt...). Vele kb. egy háromnegyed éve még erős
kapcsolódási problémám volt; egész pontosan Dr. Máté Gábor:
Szétszórt elmék c. könyve rávilágított arra, hogy hasonló
működési „blokkjaim” vannak, mint amit az író tárgyal, így
kicsit kerekedni látszott számomra az önmagamról alkotott kép, a
kapcsolódási mechanizmusaim. Ennek kapcsán igyekeztem, igyekszek a
mai napig jobban odafigyelni, tudatosítani bizonyos dolgokat a
figyelmemmel kapcsolatban. Éreztem, hogy javul a helyzet, azonban
nagyon nagy megerősítés volt, amikor ismerős családtól jött a
pozitív visszacsatolása a fejlődést illetően Zs-vel
kapcsolatban.
F
elkezdte a „2. osztályt”; sokszor aggódtam az írás-olvasás
alakulásán, annak ellenére, hogy sokat olvastam a témában.
Azonban mára elmondható, hogy nagyon szépen alakul. Különös
meglepetéseket okozott e téren ő is számunkra. Pam Laricchia:
Szabadon tanulni c. könyvében van egy rajz, amelyben az egyes
képességek fejlődését vázolja fel az író egy bizonyos
tevékenység rendszeres (és lelkesedéssel teli) végzése esetén.
Ennek kapcsán vagy épp ettől inspirálva magam is megrajzoltam F
képességfejlődésének ábráját a YouTube csatornák
megtekintése kapcsán (és remélhetőleg a jövőben más központi
tevékenység szerteágazó rajza is születni fog). Miközben
készítettem, realizáltam, hogy tulajdonképpen a lexikális anyag,
amit magának keresett ki és talált meg, milyen óriási méretű
(bizton merem állítani, hogy nem tüntettem fel mindent).
Ezek után is csak azt tudom mondani, hogy a szabadon tanulás fantasztikus. Mind gyermeknek, mind szülőnek egyaránt. Jómagam jó pár rám-rakódott „réteget” sikerült levetkőznöm olyan értelemben, hogy saját magam megismerése, elfogadása egyre inkább történik nap-nap után. Az utunk elején rettenetesnek láttam magam bizonyos helyzetekben, mára azonban megtanultam elfogadni és szeretni olyankor is önmagam, amikor a legkevésbé szeretetreméltó a viselkedésem. Megtanultam, hogy minden mögött valami vagy gyermekkorból hozott, vagy valami szükséglet húzódik.
