Szabadság

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy rám találtál! :)

2015. A szabadság megtalálásának éve. Legalábbis számomra.  De várjunk csak. Mi is az a szabadság?

Rengeteg megfogalmazás kering az interneten. A szabadság szükségességét tekintve különböző mértékű minden egyén esetében. Vannak, akik a határozott kereteket szeretik, mások kisebb vagy nagyobb lazaságra törekszenek. Keret mindig, mindenhol és mindenkinek van. Csak az a nem mindegy, hogy ki, milyen keretet állít és milyen okból.

"A decentralizációt az önálló és az önállóságra vágyó emberek szeretik. Az ő elsődleges szükségletük a szabadság. Nyilván minden embernek szüksége van erre is, arra is, de nem egyforma mértékben. Az előbbiekből a szabadság pánikot vált ki. A szabadsággal ugyanis felelősség jár, és ettől sokan rettegnek.A decentralizációnak azok örülnek, akik szeretik a cselekvés, a kísérletezés szabadságát, nem félnek a felelősségtől, a hibák lehetőségétől, és attól sem, ha korrekcióra kényszerülnek.
Történelmi tény, hogy ez utób­biak kisebbségben vannak. A decentralizációs hullámok idején számuk ugyan növekszik, de ezek félelmet is keltenek azokban, akik az életet csak acélszilárdságú(nak képzelt) keretek között szeretnék élni."

 (Fóti Péter)

Sokan vannak, akik a szabadságot, mint valami kézzel megfogható dolgot vizionálják. Megint mások úgy gondolják, hogy a munkakerülés hatékony elnevezése. Én másképp gondolom és az eddig tapasztaltak alapján másképp is látom. A szabadság egyfajta függetlenség. De mitől is? Azoktól a korlátozó dolgoktól, amelyek nincsenek összhangban belső képünkkel, érzéseinkkel. A szabadság egyfajta felelősség. Méghozzá óriási mértékű. Magunk és az életünk felett. Önkontroll, idő-, folyamat- és változás menedzsment hatékony elsajátítása. 

 "Csak abban bízhatunk, hogy mindenki saját magával foglalkozik és magát teszi jobbá, ugyanis a démonok nem a világban grasszálnak, hanem bennünk, mindnyájunkban, nem a másikban"

(Vekerdy Tamás)

S hogy miért, hogyan és milyen okok miatt írom ezt? Egy ötgyermekes család negyedik gyermekeként jöttem világra. Nagyszüleim, szüleim, testvéreim szerettek, szeretnek. Az iskoláim könnyen mentek, kamaszkoromban kezdődött egyfajta nehéz rész az életemben. Költözéssel és iskolaváltással megspékelve. Iskoláim befejezése után családom lett. Vagyis már közben. De ez egy másik történet. Azonban a bürokratikus előírásokat, a hatalmi visszaélést soha nem szerettem és a mai napig nem szeretem. Egyszerűen besokalltam a sok kicsinyes hatalmaskodó miatt, akik gyerekkori vagy otthoni elnyomásukat a másik egyén megszorongatásával igyekeztek kompenzálni. Ezért kerestem más megoldást. Kerestem és keresem az utam. Rajta vagyok. Építem. Próbálom. Hogy sikeresen-e, majd elválik. De most magunk írjuk a szabályokat. És ezt szeretjük. Mert a mieink. És egymás igényeire szabott. És a tiszteletre és a szeretetre alapoz. Ráadásul a tanulás a szenvedélyem. És most tanulok. Sokat. Leginkább magamat. Meg persze egymást. A gyerekeket, a családot, hatékony konfliktus-kezelést, empátiát, team-munkát.

"Ha nem dobod el a személyiségedet, akkor nem találhatod meg az egyéniségedet. Az egyéniségedet a léttől kapod, a személyiséget pedig a társadalom akasztja a nyakadba. A személyiség által illeszkedsz be a társadalomba. A társadalom nem képes tolerálni az egyéniséget, mert egy egyéniség nem követi őt birkaként. Az egyéniség minősége az oroszlánéhoz hasonló: az oroszlán egyedül jár. A birkák mindig tömegben élnek; abban bíznak, hogy a tömegben otthonra találnak. A tömegben az ember mindig nagyobb biztonságban és védettségben érzi magát. Ha megtámadnak, a tömegben könnyebben megvéded magad. De egyedül? Csak az oroszlánok járnak egyedül. Pedig mindegyikőtök oroszlánnak születik, csakhogy a társadalmi beidegződések teljesen átprogramozzák az elmédet, és végül birka lesz belőled. Kapsz egy személyiséget; egy kényelmes, kedves, szófogadó és nagyon kötelességtudó személyiséget. A társadalomnak rabszolgákra van szüksége, nem pedig olyan emberekre, akik a szabadság feltétel nélküli elkötelezettjei. A társadalomnak azért van szüksége rabszolgákra, mert az őt irányító összes érdekszövetkezet engedelmességet követel."

(Osho)

Kicsit visszakanyarodva: rengeteget agyaltam a szabadság témán. Hogy tulajdonképpen mit is akarok? Miért is akarom? Hogyan akarom? Normális-e, hogy ezt akarom? Kérdések ezrei merültek fel bennem. Kutattam, kutakodtam, olvastam, megerősítést egyik vagy másik gondolatomra keresvén. Rengeteg mindent találtam, mely gondolatokért szívből hálás vagyok.

"A szabadságot nagyon sokszor összekeverjük az anarchiával, holott köze sincs hozzá. A szabadság teljes mértékű felelősségvállalás, vállalása annak, hogy ismerem-merem a saját belső hangomat követni és ez összhangban van a környezetemmel."

(Noll-Szatmári Enikő) 

Valami vágy égett bennem. Valami, ami afelé visz, hogy jobb legyen. És még most is ég, most is van feladatom. Dolgozom. S a köztes út? Kemény menetekkel teli. Azt ugye a pszichológiából tudjuk, hogy a gyermekek viselkedése a család tükörképe. Láttam, hogy változtatnom, változnom kell. S láttam problémákat, amiket nem tudtam kezelni. Aztán megtanultam de időközben előjött egy újabb és még egy és még egy. De problémák mindig is voltak és mindig is lesznek, mivel az ember nem tökéletes, így bizony a gyerek sem. Bár szerény véleményem szerint kevésbé tökéletlen, (sőt, igazán kicsinek szinte teljesen tökéletes), mint egy felnőtt. Azután megint egy nehéz időszakon mentem keresztül. Azt hittem, most fogok bekattanni. De csak jóval később, hónapokkal később jöttem rá (A. S. Neill könyvét olvasva), hogy a szabadsággal az ember, aki nincs hozzászokva, nem tud először mit kezdeni. Nem tudja hova tenni, nem tudja kezelni. Én is így voltam vele. Hatalmas kő esett le utólag is a szívemről, hogy nem genetikai problémám, esetleg gyermekkorból hozott traumám van. 

"aki el akar jutni önmagához a befelé vezető úton, annak át kell haladnia a megsemmisülés kemencéjén, és azt kell éreznie, hogy megsemmisül, s ezt bizony nem akarják elvállalni az emberek. [...] az óembernek meg kell halnia, hogy az újember feltámadhasson"

(Vekerdy Tamás)

Most pedig tanulunk. Sok mindent. Éppen, amire szükségünk van, amire életünk további szakaszában feltétlen szükségünk lesz. És kutakodunk. Újabb lehetőségek, feladatok, tanulnivalók után. A későbbiekben szeretnék kitérni egy-egy téma keretében azokra a személyekre, akik rám óriási hatást gyakoroltak, akiknek szemléletmódjuk, életstílusuk vagy egyszerűen az egyéniségük magával ragadott, megváltoztatott. 

Nem kívánhatok semmi egyebet, mint minél több embertársamnak megtapasztalni a szabadság nyújtotta felhőtlen, ugyanakkor rögökkel teli, építő erejű és összekovácsoló minőségű életérzését.

"Nem elég valakinek megmondani, hogy a szabadság jobb, mint a rabszolgaság, ha a szabadságot soha nem tapasztalhatja meg. Nem elég valakinek azt mondani, hogy a szólásszabadság jobb, mint a cenzúra, ha nem mondhatja el félelem nélkül, amit gondol." 

(Fóti Péter)

Megtisztel, hogy eddig elolvastad. A folytatásban írni fogok még jó pár történetet, tapasztalatot, melyek idáig elvezettek, lelkesedésről, melyek hajtanak, vágyakról, tervekről, irodalomról.

Addig is szép hetet kívánok Neked!