Lenni vagy nem lenni...

Lenni vagy nem lenni...

E heti témám valójában a kiszolgáltatottságra való felhívás, annak a kiszolgáltatottságnak, amely úgy kezel minket, mint egy marionett bábut.

(kép: fotosearch.com)

Ahhoz ugyanis, hogy valóban szabadságban élhessünk egy olyan világban, amelyben a törvények többsége arra való, hogy az "átlag" vagy a "kis" embert elnyomja, muszáj tisztában lennünk a jogainkkal IS! Ugyanis a hivatalok, intézmények, központi szervek állandóan a kötelezettségeinket nyomják az orrunk alá, sokszor mélyen elhallgatva lehetőségeinket. Érthető. Erre épít a gazdaság, a társadalom, a világ. Mert ha nincsenek elnyomások, hogy is lehetne uralkodni? Ez is amolyan "oszd meg és uralkodj" elv alapján működik. Merthogy kettéválasztjuk a társadalmat. Vannak az emberek, akik látástól mikulásig dolgoznak, sokszor inkább güriznek, esélyt sem adva (látszólag azért mégis, mert a mai világban MINDEN a látszatról szól) arra, hogy valaha számukra elfogadhatóbb életet élhessenek. Egy olyan életet, mely során ők saját akaratukból és belső motivációjukból tudnak dönteni, hogy mit szeretnének csinálni és azt hogyan akarják megvalósítani (természetesen itt a másik ember tiszteletét figyelembe véve...). Ehhez képest nagyon-nagyon sokan élnek elnyomásban, látszólag felvilágosítva, azonban inkább elbutítva, merthogy nem adják meg a megfelelő tájékoztatást. Ez elszomorít. Elszomorít a dolog, hogy emberek tömegei szeretnének más életet élni, olyat, amit valóban ők alakítanak, amikben ők hozzák a szabályokat, a rendszert és amelyben nem kényszerként, hanem valódi felszabadult érzésekkel telve folyik az élet.

"Minden elnyomás kiváltója a félelem. Ha nem az általános félelem, akkor a zsarnoké, aki saját biztonságát félti."

(Isaac Asimov)

Mivel a blogom célja egyrészt öncélú, oly szempontból, hogy a bennem dúló vagy éppen felmerülő érzéseket felhozzam, amolyan, ha nem mondhatod el senkinek, mondd el mindenkinek elvszerűen. Jól esik kiírni. Amint kész van egy rész, máris agyalok a következőn. Ahol élek, még nincsenek sokan (ahogy nővérem fémjelzett engem) "felvilágosultak". De ugye a lassú víz partot mos és mindig örömmel tölt el, ha akár az ország másik végéből, de újabb család talál rá a számukra elképzelt szabadságra. Másrészt, és ez az érzés pedig egyre inkább erősödik bennem, tájékoztató, segítő, változtatásra serkentő. Úgy érzem, nem véletlenül kellett azt az utat bejárnom, amit a hátam mögött hagytam, eleinte keserű, mára pedig hálatelt érzésekkel.

No, visszakanyarodva a kiszolgáltatottsághoz. Miért? Miért kell vakon bárkiben, bármikor hinnünk? Igen, az ember egy társas lény, aki vágyik más, mások elfogadására, befogadására. Régebben amit az orvos, tanár, elnök, nagyobb tiszteletnek örvendő beosztásban dolgozó ember mondott, szentnek hitték. Itták minden szavát. Már hogy ne tették volna? Az információáradás rendkívül lassú volt, s általában kevés. Így hát nem maradt más, mint a hit. A hit a másik ember szavában, tudásában. Ma már más világot élünk. Ma is ugyanúgy, mint régen, van bűnözés, csak ma már a sajtó ezzel csöpög tele bennünket, mert ugye a népnek a kenyéren kívül cirkusz is kell... De azt nem szabadna elfelejtenünk, hogy adott esetben például a Google "jóbarátunk". Hála a jó Istennek megtalálható rajta bármely jogszabály, mert ugye az a társadalmi berendezkedés, amelyben élünk (adott esetben ország), szabályokkal, rendeletekkel teli. Így hát, amint az ajtón (ez esetben az országhatáron) belépsz, a részükről kialakított szabályok a mérvadók. (Bár ezt az egészet, ahogy van, meg lehetne vétózni, merthogy adott pár fejes odafent, akik a saját pecsenyéjük sütögetése érdekében számukra előnyös szabályozást hoznak, de hát még sajnos tart a birka-effektus, de bízom és hiszem, hogy nem sokáig).

"Mert a törvény haragot nemz: a hol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen"

(Róm 4,15)

Szóval amint a Google-ba beírva megtaláltuk a jogtárat, az egész ország minden egyes területére (Alkotmány vagy alaptörvény, polgári jogi, köznevelési, szociális ellátás stb...) megtaláljuk a jogszabályokat. Ehhez azonban még szükséges egy kis értő olvasás. Nos, a korai erőltetett olvasás-tanítás éppen olyan problémákhoz vezet, ami ezt a képességet gátolja, de hát miért ne? A hülyéje nem tudja elolvasni, vagy ha igen, úgysem érti! DE! Sose féljünk segítséget kérni! A másik, amit nem szabadna elfelejtenünk, az pedig, hogy mindent fogadjunk szeretettel, de kétellyel egyaránt. Több híres személy is írt már erről és a Biblia is tartalmazza. Álljon itt egy példa:

"Mindig legyenek kételyeid. Ha abbahagyod a kételkedést, akkor az azt jelenti, hogy megálltál az utadon."

(Paulo Coelho)

Az emberek többsége ki nem állhatja a jogot. Jogosan. :) De ugyanakkor, ha nem akarod, hogy tök hülyének nézzenek akár egy hivatalban, s elküldhessenek arra vonatkozóan például, hogy az adott támogatás nem létezik (és ő ezzel tulajdonképpen nem is hazudott, csak az igazság másik felét hallgatta el, miszerint egy más formában azért mégis létezik), vagy amikor az újságban megjelenik, hogy 3 éves kortól óvodába kell járni (ez is csak részigazság - ki hallott már az 5 éves korig való felmentésről? - ugye, ugye...), de számtalan esetet lehetne itt felvázolni. Szeretnék egy személyes történetet is elmesélni. F volt csoporttársának kedves anyukájával beszélgettünk. Szó esett, hogy Zs, aki a 4. életévét töltötte be, hogy-hogy otthon maradhat? Hát nem kötelező az óvoda? Ekkor esett le a tantusz, hogy ami nekem egyértelmű, sokak lehet, nem is tudnak róla... És akkor elmeséltem neki, milyen lehetősége van arra vonatkozóan, hogy továbbra is a családban maradhasson a gyermek. Hogy az a kötelező nem is annyira kötelező. Mert ugye kivétel erősíti a szabályt és a törvény rendelkezik arról, hogy a jegyzőtől kérhető felmentés az óvodai nevelés alól.

"Bolondíthatsz néhány embert mindig, és minden embert valameddig, de nem bolondíthatsz mindig mindenkit."

(Abraham Lincoln)

Sokat cívódtam, hogy ebbe a témába egyáltalán belemenjek-e. De éreztem és érzem, hogy muszáj tenni annak érdekében, hogy az emberek szeme megnyíljon - átvitt értelemben. Kegyetlen világban élünk, és a kisistennek képzelt hivatalok emberei befolyásolásuk, képzelt hatalmuk megtartása érdekében sok mindenre képesek. De azokat a "kisisteneket", a legtöbbjét, mi, a nép választottuk oda. Ők azért vannak, hogy a mi érdekeinket nézzék (ezért volnának ott valójában). Sok mindenre, nagyon sok esetben bármire képesek. Vagy csak paranoiás vagyok? Vagy túl sok összefüggést láttam már akár az én, akár mások életében? A fenébe is a bal-agyfélteke-működés túltengésemmel! Azt mondják a szakemberek, hogy aki ennyire az összefüggésekre áll rá, annak a bal-agyféltekéjének a működése dominál. Mindegy. Ez nem is annyira számít. Ami igen, az az, hogy itt leszögezzem, nincsenek betegségeim, tüneteim, makk egészséges vagyok, nem akarok elköltözni, eltűnni, rejtélyes módon eltávozni sehova. Mégis kötelességemnek érzem, hogy segítsek az embereknek. Valójában nincs jogi, se ügyvédi végzettségem, soha nem is mondtam magamról, hogy az volnék, egyszerűen tudok értőn olvasni. Mert KIVÁLÓ tanárom volt! A mai napig hálás vagyok Marika néninek a munkájáért! :) Ő az a személy, aki méltón kiérdemli a PEDAGÓGUS státuszt, mivel ez a szó számomra egy kitüntetett fogalmat jelent. Nem tanár, ő pedagógus. Visszatérve tehát az embereket érintő szabályokra a net.jogtar.hu sok hasznos (sokszor kissé nehézkes vagy fárasztó) információt tartalmaz.

A következővel egy hét múlva jövök!

Addig is remek hosszú hétvégét!