Unschooling II. - hogyan tovább?

Unschooling, freeschooling és a család

Avagy döntésem hátterének piciny szeletkéje

Történetünket szeretném tovább folytatni, már csak azon okból kifolyólag is, hogy másnak okulásként szolgálhasson. Miután rátaláltam az unschooling-ra, az internet tág világa ismét új utakat (és új ismeretségeket) hozott számomra, számunkra. Ekkortájt találtam rá Rékáékra és az ő blogjára. Ő az a nő, akinek 5 gyermekkel, elváltként sikerült megvalósítania az szabad tanulást, vagy ahogy ő hívja: Életiskolát. Mert meg akarta valósítani. És mert prioritásokat állított fel az életében. 

""Igen, de ehhez pénz kell!"

Tévedés, a meggyőződés, a szeretet, az állhatatosság, a nyitottság, a tisztelet és a bizalom nem kerül pénzbe. 

Minden más prioritások és leleményesség kérdése. [...] Boldognak, szabadnak és együtt lenni nagyon olcsó."

(André Stern)

Igen, mint minden döntés, az unschooling-ra való áttérés is lemondásokkal (is) jár. A helyzeti előnyökhöz képest. De amíg a dolgok analizálásával töltjük el gondolatainkat, az azonnali döntés helyett, sok-sok értékes időnk folyik el az életünkből. Rékát először a blogja alapján ismertem meg. Akkoriban hirdetett meg egy barlang-túrát, melynek részletei és komfortzónánkból való erőteljes kilépésével való kockázatossága számomra nem volt teljesen tiszta, így jelentkeztünk a családdal. Igen, apa, anya, és három lány: az akkor 23 hónapos B, 3 éves Zs és 5 éves F. Tudtam, hogy el kell mennünk erre az alkalomra, több okból is. Szeretném személyesen is megismerni Rékát, többet akarok tudni a szabad tanulásról, látni akarok hasonló módon nevelődő csemetéket, mert bizony a szó ugye elszáll, de egy gyermek viselkedéséből sok mindenre lehet következtetni. A másik ok, hogy baromi izgalmasnak ígérkezett. Soha életemben nem voltam előtte barlangban, hát még barlang túrán. (Jelentem, kemény, odafele még light-os kivitelű, mert lejtett az út, visszafele pedig erőt, kitartást és türelmet próbáló kirándulás volt, de ha újból lenne, az elsők között jelentkeznék - ismét. A gyerekek nagyszerűek voltak. Az összes résztvevő, természetesen, a sajátjaim pedig azért, mert számukra is ez volt az első nehezebb túra, de megcsinálták, F még a barlangba is bement apával, s ennek ellenére hazafelé is sikeres utunk volt. Hozzátenném, hogy a célállomás, vagyis a túra rajtpontjához is tömegközlekedéssel mentünk, ami tőlünk igencsak messze volt, cca. 2,5-3 óra csak oda). 

Hálás vagyok, hogy akkor ott rengeteg jó embert (Rékát, Z-t, és a többi túratársakat) megismertem, és szívből örülök, hogy az utamat megerősítettétek, mely szerint a szabad tanulás a lehető legjobb, amit kívánhatok és megvalósíthatok a gyermekeimnek. Köszönet érte!! Köszönöm a beszélgetést többekkel is, akik ráébresztettek arra, hogy a gyereknevelés egyik legfontosabb pillére a bizalom, melyet a gyermekeink felé adunk. Hogy azt hittem, én elég lazán nevelem őket (így szokták mondani, pontosan nem is tudom, mit jelent, mert számomra ez a természetes, míg másnak esetleg ez nem), de rá kellett döbbennem, hogy még sokszor így is értelmetlen határokat húzok. Vagyis a határok, amiket húzok, értelmetlenek. Át kell őket gondoljam és értékeljem. 

Ha belegondolok, irtó hosszú utat tettünk meg, hogy ehhez a felismeréshez eljussunk: állami óvoda, szülői "forradalom", testületi ülés, zene bölcsi, waldorf óvoda, otthonoktatás és végül unschooling. Vagy ahogy én nevezem: freeschooling. Merthogy nekem mostanában a szabadság a mániám. Valahogy úgy éreztem, túl sok övet akarnak rajtunk becsatolni, túl sok szíj, ami szorít minket. Túl sok kötelezettség, amit nem önszántunkból választottunk. Merthogy az ember nem élhet teljesen függetlenségben, társas mivoltából kifolyólag vágyik a függőségre. De olyan függőségre, melyet önszántából, szabad akaratából választ. Az állami intézkedések, melyeket le akarnak az ember torkán nyomni, számomra már kiütötte a biztosítékot. Úgy éreztem, nem normális dolog, hogy egy gyermek megérkezését követően csak egy adott sablon szerint lehet haladni.

"Az ideológiai gyorsmenük, a kulcsrakész életformák korában élünk, benne a "tanulás - munka - nyugdíj" sémával, biztosítással együtt. A tagságot előre csomagolt, jól összeválogatott szettekben árulják - a katalógusból vett szabadságtól a látszatdemokráciáig."

(André Stern)

Valahogy eldefektesedett a világ. Legalábbis egy jó nagy része. Minden a pénz körül forog és ebben a pénzcentrikus világban a gyerek már nem érték. 

"A gyerekeket túl gyakran szembesítik a pénzzel - de csak a gyerekeket, a felnőtteket nem."

(Alexander Sutherland Neill)

Így rosszabb esetben a családban sem az. Sajnos tapasztaltam hasonlókat, amikor az újabb csemete érkezése már nem örömmel, mintsem sajnálattal vagy talán szánalommal (?) töltötte el az embert. Nem a szülőt. A szülőt körülvevő társadalmi csoportot, csoportokat. Pedig a gyermek ÉRTÉK. Akárhonnan vizsgálom, akár a Bibliából, akár az állatvilág szemszögéből, de ha az érzéseinkre, az ösztöneinkre vagy a józan paraszti eszünkre gondolunk, a gyermeknek a családban van a legfőbb helye. Bizonyos ideig. De ezt az időt nem egy külső tényezőnek, nem egy állami szervnek, nem egy Jóska Pistának vagy akárkinek kell(ene) eldöntenie, hanem ez a szülő és a gyermek igényeinek kellene alakítania. 

"Minden természetes folyamat belső jellemzője a határidők nélküli, folyamatos előrehaladás, egy állandó, de mindig egyéni ritmusban. 

Fordított a folyamat, amikor pontosan definiált forduló- és sarokpontok alapján életszakaszokat rögzítenek - ahogy azzal a természetben sehol máshol nem találkozhatunk"...

(André Stern)

A tavasz után mindig a nyár, majd az ősz és a tél következik, a megszületés után a gyermek intenzív fejlődésnek kezd (bár már igazából előtte, a 9 hónapnyi fejlődés az egyik legintenzívebb fejlődés, ez még ugye méhen belüli), a világot a maga kíváncsiságával akarja felfedezni. Egyszerűen nyitott a világ felé és ez így van, így lenne egészen halálunk pillanatáig, ha a kíváncsiságot, az érdeklődést idő előtt nem ölik ki belőlünk. Nagypapám egy csodálatos ember volt. Számomra az egyik legcsodálatosabb. Mindig tanult valami újat. Na, nem úgy, hogy leült és akkor most vegyünk elő egy tankönyvet. A fenét! Éppen azt, ami érdekelte őt. Amolyan modern Papa volt. 80 év felett és mobiltelefont használt. Pedig előtte vezetékese volt, de érdekelte, megtanulta. Számára az iskola élmény volt, mert akkoriban bizony még a gyerekhez szabták az oktatást, és nem fordítva. Nem a gyereket akarták egy sablon alapján egyformára, vagy közel azonosra faragni. 

A gyermek nem akar, és ha figyelünk rá és az ő üteme szerint haladunk, akkor nem is fog burokban felnőni. A gyermek kíváncsi, a világ dolgai érdeklik, minden, ami körülveszi, minden, ami új. Egy kedves barátom kérdezte, hogy mi érdekli az én legnagyobb lányomat. És amikor erről be kellett számolnom, rádöbbentem, hogy tulajdonképpen minden. Minden, ami körülveszi, minden, ami történik vele, amit kipróbálhatott, amit láthatott, ami mély benyomást hagyott rajta. Szülőként az elsődleges feladatunk a gyermekünk. A gyermekünk szükségleteinek kielégítése, ami ugye tudjuk, nem csak fizikai szükségletek halmaza. Érzelmi biztonságot, a legerősebb kötődést kell megadnunk neki, mivel még sok szempontból védtelen, de az érzelmi töltet egyfajta védelemmel látja el, mely élete végéig ki fog hatni rá. És amikor eljön a megfelelő kor, önállóan, magától fog "leválni" (a szó átvitt és valós értelmében is). Ez az út, melyen végigkísérjük csemeténket, hosszú, de visszatekintve rövid, örömmel és sokszor lelkiismeret-furdalással, könnyekkel, fájdalmakkal teli. De épp ezek a dolgok lesznek azok, melyek erősítenek bennünket. Mindannyiunkat, mint családot. Mert a legfontosabb alapegység egy társadalomban a család. Család nélkül nem működhet hosszú ideig egy társadalmi szerkezet. A család elkorcsosulása visszafordíthatatlan problémákhoz vezet. És amikor a freeschooling mellett tettem le a voksom, akkor ez volt az, ami motivált. Mivel ha kiszakítják a gyermeket a szerető családból és egy olyan közegben helyezik el, ahol teljes mértékben képtelenség mindenkinek egyforma érzelmi töltetet adni, ahol minden szükségletét megfelelő módon kielégíteni (minthogy ezt a valóságban tapasztaltam is), akkor ott már sérül. És persze, fog sérülni még az a gyermek. Vekerdy tanár úr mondta, hogy az éhezésre se úgy készülök fel, hogy akkor előtte koplalok, hogy majd kibírjam. Mert abba beledöglök. Nem. Minden alapvető szükségletem legyen kielégítve, s amikor ez megvan, akkor önállóan, bátran és lelkesen, önbizalommal telve lépek ki a nagybetűs világba, amelyben már előtte is léteztem. 

"Minden emberi lény számára létszükséglet az önmagával való elégedettség."

(Alexander Sutherland Neill)

De ekkor már megszűnik a szimbiózis. És jöhetnek a kihívások, amelyek erősítik az embert. (Megjegyzem, hogy a nevelés, mely a családban kezdődik, az egyik legnagyobb kihívás szülő és gyermek szempontjából egyaránt. A szülő tanul, rengeteget tanul a gyermek által, megtanul empátiával fordulni a másik felé, megtanul változni, mert a gyerek akarva-akaratlanul kemény tükröt tár elénk és bizony a legtöbbször nem tetszik, amit mutat.

"a felnőtteknek nem kell állandóan azzal foglalkozniuk, hogy a gyerekeiket neveljék. Sokkal hatékonyabb - és kellemesebb -, ha a felnőttek csupán arra korlátozzák tevékenységüket, hogy jó példával járjanak elől, és saját viselkedésükkel olyan légkör megteremtéséhez járulnak hozzá, amelyben mindenki jól érzi magát. Ám ne feledjék, hogy az ilyen légkörnek is óhatatlanul velejárói az előrevivő konfliktusok!"

(Jesper Juul)

De hasonlóképp tanul a gyermek is. Eltanulja a társadalmi normákat, ahogy anyu, apu egymással beszél, ahogy viselkedik, ahogy a szomszéd néni, bácsi, a boltos, a postás, a barát és mindenki, akivel csak társadalmi érintkezésbe kerül, hogy viszonyul egymáshoz, hogy viselkedik. Mi ez, ha nem az egyik legfontosabb dolog, amelyet el kell, el kellene sajátítanunk?) 

A kiszolgáltatottság kérdéséről írtam előző posztban, itt most csak annyit jegyeznék meg, hogy az unschooling, vagy freeschooling lehetőségére is megvannak a törvényi feltételek, minden csak utánajárás kérdése. 

Köszönöm, hogy most is Velem voltál! Hálás vagyok, ha olvasol és segíthetek! 

U.I.: ha kérdésed vagy észrevételed van, ne habozz! Írd meg, hátha az én tapasztalatom gazdagít Téged is!